24 óra múlva feltehetően már tudni fogjuk az amerikai választások eredményét. Sokan kételkednek ebben, de az biztos, hogy többet fogunk tudni. Ettől az eseménytől sokan azt várják, hogy komoly volatilitást hoz a piacokra nagy hullámzásokkal, azonban ennek jelét egyenlőre nem látni. Elemzések szerint félelem volt a további esésektől, ennek a hétnek az elejére, de ahogy lenni szokott, ismét az ellenkezője történik és a nemzetközi indexek lendületesen emelkednek.
Pénzügyi szektor nemzetközi teljesítménye

Ahogy az ábrán is látszik, ma a világ bankjainak és pénzügyi szolgáltatóinak jelentős része jól teljesített a piacokon. Az OTP(OTP ↗) esete azért különleges, mert jellemzően nincs nagy korreláció a versenytársaival. Ez lényegében megvalósult tegnap is, hisz 5 százalék felett teljesített a papír, mely a bankok átlagos teljesítményének kétszerese.

A hazai fundamentális helyzet nem indokolja a kiugró eredményt, mert országunk a harmadik legnagyobb halálozási rátát mutatja népesség arányosan Európában és a számok napról napra romlanak. Az emelkedésre némi okot adhat a pénteki negyedéves jelentés, de feltehetően továbbra is visszaesés lesz megfigyelhető az évről-évre adatokban. Az előző negyedévhez képest nagyobb ugrás várható, melyet beárazhat épp a piac. A papír forgalma az elmúlt két napban meghaladta az októberi átlagot, de a héten sok olyan hírre számítani lehet, melyek nem kedveznek az OTP-nek.





