Miközben az árbevétel felülmúlta az elemzői várakozásokat, a Ford Motor első negyedéves nyeresége látványosan visszaesett, és a járműeladások is gyengültek. A legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy a vállalat a globális vámkockázatok miatt visszavonta teljes éves pénzügyi előrejelzését – ez bizonytalanságot vetít előre az egész autóipari szektorra.
Csökkenő árbevétel, de még így is jobb a vártnál
A 2025 első negyedéves adatok szerint a Ford Motor 40,7 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 5 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ennek ellenére a szám felülmúlta az elemzők által várt 38,2 milliárd dollárt. A vállalat visszavonta az éves pénzügyi előrejelzését a globális vámkockázatok miatt – számolt be az autóvállalat eredményéről a Reuters.
A Ford Motor hétfőn felfüggesztette éves előrejelzését Donald Trump amerikai elnök vámtarifái körüli bizonytalanság miatt, mondván, hogy az illetékek mintegy 1,5 milliárd dolláros kiigazított kamat- és adófizetés előtti eredménykiesést jelentenek a vállalatnak.
„Még túl korai lenne teljesen megérteni versenytársaink reakcióit ezekre a vámokra” „Egyértelmű azonban, hogy ebben az új környezetben a legnagyobb amerikai jelenléttel rendelkező autógyártók nagy előnyre tesznek szert” – mondta Jim Farley, a Ford vezérigazgatója hétfő este az elemzőknek.




