Rakéták csapódtak be Teheránban, Izrael rendkívüli állapotot hirdetett, Irán pedig kemény megtorlást ígér. A Közel-Keleten újra felerősödött a háborús eszkaláció jelei. Washington támogatásáról biztosította Izraelt, de a következő órák dönthetik el, korlátozott műveletről vagy egy szélesebb regionális konfliktus kezdetéről van-e szó.

Robbanások Teheránban
Megelőző katonai csapást indított Izrael Irán ellen. Az akció célja az Izraelt fenyegető veszélyek „leszerelése” hangzott el az izraeli miniszter bejelentésében. Helyi források szerint Teherán térségében több robbanás is történt. A hivatalos közlés szerint katonai célpontokat támadnak, de az iráni vezetéshez köthető létesítmények is célkeresztbe kerülhetnek. A közösségi médiában megjelent felvételek alapján az első rakéták már becsapódtak Teheránba, Irán fővárosába. A bejelentés után Izrael területén rendkívüli állapot lépett életbe – számolt be a katonai helyzetről a Reuters.
Rendkívüli állapot és légzár Izraelben
Az izraeli kormány a támadással egyidőben polgári védelmi készültséget rendelet el és azonnali hatállyal betiltotta az összes tömegrendezvényt, lezárta az ország légterét. Az izraeli hadsereg közlése szerint ellentámadásra számítanak Irántól, különösen ballisztikus rakéták és drónok formájában. A civil lakosságot felszólították az óvóhelyek közelségének biztosítására.
Mit reagált Teherán? Kemény válaszlépéseket helyeztek kilátásba
Az iráni vezetés az első órákban „nyílt agressziónak” minősítette az izraeli csapást, és közölte: a támadás nem marad válasz nélkül. A teheráni hivatalos kommunikáció szerint Izrael „átlépte a vörös vonalat”, és Irán fenntartja a jogot az arányos, de határozott megtorlásra.




