A mögöttünk álló hétvégén továbbra is a koronavírussal kapcsolatos hírek voltak a legfontosabbak, de azért néhány egyedi hír is napvilágot látott. Nézzük, milyen tőzsdékre ható események történtek a hétvége folyamán!
Koronavírus, Brexit
A járvány terjedésében ellentétes tendenciákat figyelhettünk meg. Nyugat-Európában egyre inkább a korlátozások feloldásáról érkeznek hírek, ugyanis egyre inkább javulnak a legnagyobb gazdaságok adatai a korábban bevezetett szigorítások miatt. Emellett a régiónkban Csehországban, illetve Ausztriában helyeztek kilátásba lazításokat. Horvátországban és Szlovéniában ugyanakkor nem javul a helyzet, ott további korlátozások és szabályok bevezetése van kilátásban. Magyarországon a hétvégén sajnálatosan új csúcsra ért a halálozások száma, szombaton 152, vasárnap 156 napi elhunyt volt a minden eddiginél magasabb rekord. A fertőzések számában is megugrás tapasztalható, bár ebben az irányított tesztelés is szerepet játszik.
Eközben nyilatkozott Dominic Raab brit külügyminiszter is, aki elmondta, hogy igen fontos hét következik a Brexit-tárgyalások szempontjából. Eközben az Európai Unió tárgyalója is közölte, hogy még vasárnap is folytatódtak az egyeztetések, elmondása szerint mindkét fel meg akar állapodni annak ellenére, hogy nem túl közeliek az álláspontok.





