Öt éve tett komoly ígéreteket a Wizz Air a GVH fel. A versenyhivatal utóvizsgálatot indított a légitársaság ellen, miután lejárt a közel negyedmilliárdos kompenzáció teljesítésére szabott határidő. Ha hibázott a Wizz Air, komoly bírságot is kaphat.
Komoly vizsgálat a Wizz Air-nél, újra célkeresztben a GVH-nál
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben. A légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének öt éves határideje lejárt, ezért a nemzeti versenyhatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását – számolt be az eljárásról a Gazdasági Versenyhivatal.
Öt éve kezdődött: félrevezető tájékoztatás miatt indult az ügy
A GVH még 2019 nyarán zárta le azt a versenyfelügyeleti eljárást, amely során a hatóság szerint a Wizz Air Hungary Zrt. több ponton is megtévesztette az utasokat a „Wizz Flex” nevű repülőjegy-kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban. A vizsgálat során a cég vállalta, hogy változtat tájékoztatási gyakorlatán, valamint kompenzációban részesíti az érintett fogyasztókat.
Negyedmilliárdos kompenzációt ígéret teljesítését vizsgálják
A Wizz Air a hatóság felé tett vállalásai keretében mintegy 250 millió forint értékben kompenzációt ajánlott fel a Wizz Flex szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő utasoknak. A kompenzáció a Wizz fiókokba jóváírt krediteken keresztül történt. Az utasok öt éven keresztül használhattak fel a krediteket vagy kérhették a készpénzre váltást.




