(Forrás: www.investing.com)
Ahogy láthatjuk, a napos Bollinger-közép egyelőre megállította az OTP részvényeinek emelkedését a tegnapi és a mai nap folyamán. Az emelkedő forgalom mellett bekövetkezett kisebb rali kifulladását mutatja ugyanakkor a ROC indikátor, aminek 0 alatti értéke óvatosságra intheti a vevőket. Ha a részvény árfolyama augusztus közepétől egy eső csatornában mozog, akkor valóban a jelenlegi szintek jelenthetik a megállást az erősödésben.
Ami a technikai kép mellett még érdekes, hogy a magyar piac mennyire másképp viselkedik egy ideje, mint a nagy részvényindexek. Ennek leképzése látható az OTP-nél is, ami a leginkább alkalmas szokott lenni arra, hogy globális trendeket is lekereskedhessünk az instrumentummal. Ez a taktika mostanság kevésbé működik, az OTP többnyire kimaradt az elmúlt hónapok hatalmas részvénypiaci ralijából, azonban a most kibontakozó korrekcióban is igen kicsit veszi csak ki a részét, sőt, szeptember óta még emelkedni is tudott a negatív általános befektetői hangulat ellenére. Ennek az oka leginkább a bankszektor általános gyenge teljesítményében keresendő, ugyanis a régiós bankok sem produkálnak sokkal jobb teljesítményt. Az OTP azonban a maga részéről igyekszik biztosítani a stabil árfolyamot: év eleje óta több, mint 60 milliárd forint értékben vette már magát a magyar nagybank.
Források:
www.investing.com
www.portfolio.hu
EXTRA
Merre tovább? - OTP
Kovács Kristóf1 perc olvasás
Kövesd a(z) OTP híreit, és értesítünk az új cikkekről.
Frissítve: 2026. július 28.
AI összefoglalóösszefoglaló készül…
- Az OTP árfolyama igen megszenvedte a koronavírus válságot, lényegében megfelezte az árfolyamát, ha a tavaszi mélypontot és a téli csúcspontot szeretnénk összehasonlítani.
- Ezután a bankpapírnak sikerült a lélektanilag is igen j
Az OTP(OTP ↗) árfolyama igen megszenvedte a koronavírus válságot, lényegében megfelezte az árfolyamát, ha a tavaszi mélypontot és a téli csúcspontot szeretnénk összehasonlítani. Ezután a bankpapírnak sikerült a lélektanilag is igen jelentős 10000 Ft fölé kerülnie, az elmúlt hetekben azonban már nem teljesen egyértelmű az irány.
(Forrás: www.investing.com)
Ahogy láthatjuk, a napos Bollinger-közép egyelőre megállította az OTP részvényeinek emelkedését a tegnapi és a mai nap folyamán. Az emelkedő forgalom mellett bekövetkezett kisebb rali kifulladását mutatja ugyanakkor a ROC indikátor, aminek 0 alatti értéke óvatosságra intheti a vevőket. Ha a részvény árfolyama augusztus közepétől egy eső csatornában mozog, akkor valóban a jelenlegi szintek jelenthetik a megállást az erősödésben.
Ami a technikai kép mellett még érdekes, hogy a magyar piac mennyire másképp viselkedik egy ideje, mint a nagy részvényindexek. Ennek leképzése látható az OTP-nél is, ami a leginkább alkalmas szokott lenni arra, hogy globális trendeket is lekereskedhessünk az instrumentummal. Ez a taktika mostanság kevésbé működik, az OTP többnyire kimaradt az elmúlt hónapok hatalmas részvénypiaci ralijából, azonban a most kibontakozó korrekcióban is igen kicsit veszi csak ki a részét, sőt, szeptember óta még emelkedni is tudott a negatív általános befektetői hangulat ellenére. Ennek az oka leginkább a bankszektor általános gyenge teljesítményében keresendő, ugyanis a régiós bankok sem produkálnak sokkal jobb teljesítményt. Az OTP azonban a maga részéről igyekszik biztosítani a stabil árfolyamot: év eleje óta több, mint 60 milliárd forint értékben vette már magát a magyar nagybank.
Források:
www.investing.com
www.portfolio.hu
(Forrás: www.investing.com)
Ahogy láthatjuk, a napos Bollinger-közép egyelőre megállította az OTP részvényeinek emelkedését a tegnapi és a mai nap folyamán. Az emelkedő forgalom mellett bekövetkezett kisebb rali kifulladását mutatja ugyanakkor a ROC indikátor, aminek 0 alatti értéke óvatosságra intheti a vevőket. Ha a részvény árfolyama augusztus közepétől egy eső csatornában mozog, akkor valóban a jelenlegi szintek jelenthetik a megállást az erősödésben.
Ami a technikai kép mellett még érdekes, hogy a magyar piac mennyire másképp viselkedik egy ideje, mint a nagy részvényindexek. Ennek leképzése látható az OTP-nél is, ami a leginkább alkalmas szokott lenni arra, hogy globális trendeket is lekereskedhessünk az instrumentummal. Ez a taktika mostanság kevésbé működik, az OTP többnyire kimaradt az elmúlt hónapok hatalmas részvénypiaci ralijából, azonban a most kibontakozó korrekcióban is igen kicsit veszi csak ki a részét, sőt, szeptember óta még emelkedni is tudott a negatív általános befektetői hangulat ellenére. Ennek az oka leginkább a bankszektor általános gyenge teljesítményében keresendő, ugyanis a régiós bankok sem produkálnak sokkal jobb teljesítményt. Az OTP azonban a maga részéről igyekszik biztosítani a stabil árfolyamot: év eleje óta több, mint 60 milliárd forint értékben vette már magát a magyar nagybank.
Források:
www.investing.com
www.portfolio.huOTP — árfolyam
Teljes nézet →Az árfolyamokat a TradingView szolgáltatja; a BÉT-papírok adata késleltetett. Nem befektetési tanács.
KK
Kovács KristófSzerkesztőségi tartalom
Szerkesztőségi ellenőrzés
A tartalom tájékoztató jellegű, nem minősül befektetési tanácsnak.



