A Toyota Motor negyedik hónapja szárnyal. Szeptemberben 11 százalékkal nőtt a japán autógyártó globális termelése, a hibridek iránti kereslet világszerte megugrott. Az Egyesült Államokban 29 százalékos növekedést értek el, de a vállalat már
A Mercedes-Benz harmadik negyedéves eladásai 12 százalékkal estek vissza, mivel a kínai piac gyengélkedése és az amerikai vámok jelentős csapást mértek a német luxusautó-gyártóra. A vállalat szerint a legnagyobb visszaesést a két kulcspiac
A KIA megkezdte az új EV4 elektromos autó gyártását szlovákiai központjában. A zsolnai üzem az európai elektromobilitás egyik zászlóshajójává válhat, miközben a márka 2030-ra elérné, hogy minden második eladott járműve elektrifikált legyen
Hetek óta áll a Jaguar Land Rover gyártása egy kibertámadás miatt. A támadás az autómárka összes gyárát érintette az egész világon. A leállás már most óriási, heti 50 millió fontos veszteséget okoz, és beszállítók ezreit sodorja a csőd szél
A Smart, a kis városi autóiról ismert márka visszatér eredeti koncepciójához. A 2. modellel a sváb-kínai közös vállalat célja, hogy bebizonyítsa, többet tud kínálni, mint pusztán nagyméretű SUV-okat és crossovereket. Aligha képvisel más aut
Az autóipar egyik legnagyobb fordulata jöhet. A Mercedes a rivális BMW motorjait használja a következő hibrid modelljeiben. Ha az üzlet megvalósul, a két német luxusóriás átalakíthatja a teljes autópiacot. A két márka együttműködése a villa
Magyarország történetének legnagyobb autóipari beruházása valósul meg Kecskeméten. A Mercedes új gyára évi 300 ezer jármű gyártására lesz képes, ezzel hazánk az európai autóipar élvonalába lép. A teljesen új technológiával készülő modellek
Oroszország legnagyobb autógyártója, az Avtovaz bejelentette, hogy szeptemberben öt napról négynapos csökkentheti a munkaidőt. Ez ritka lépés egy nagy állami tulajdonú munkaadótól. A magas kamatlábak és a kínai verseny csökkenti az ért
A Michelin gumiabroncsgyártó cég bejelentette, hogy az év végéig bezárja üzemét a közép-mexikói Queretaro államban. A döntés „végső megoldás” volt, amelyet a személygépkocsi- és könnyű tehergépkocsi-abroncspiac változásai indokoltak – közöl
Elképesztő növekedést ért el az Nvidia az önevezető autókkhoz gyártott hardver és szoftverekben. Az Nvidia autóipari üzletága 72 százalékos növekedést produkált, miközben Jensen Huang vezérigazgató szerint a „megtestesült mesterséges intell
Júniusban mutatkozik be az Audi Q3 új generációja, az őszi gyártás indulásakor pedig továbbra is Győr marad a modell központi előállítási helyszíne. A termelés részleges átcsoportosítása csak 2026-tól érinti Ingolstadtot. Június közepén mut
A nagy német autógyártók is gyengén kezdték a 2025-ös évet. A Volkswagen és a Mercedes nyeresége jelentősen csökkent az előző évhez képest az első negyedévben – részben a kínai üzletág miatt. A már amúgy is gyenge előző évi eredmény után a
A Nissan visszafogja egyik legfontosabb modellje, a Rogue SUV gyártását japán üzemében, miután az Egyesült Államok újabb vámintézkedéseket lebegtetett be. Az autógyártó 13 000 járművel csökkenti a termelést a Kyushu gyárban, ami érezhetően
Nissan május-júliusban csökkenti a legkelendőbb amerikai modell, a Rogue SUV japán gyártását, közölte az autógyár. Az új amerikai importvámok hatására megváltoztatták gyártási terveiket . Donald Trump amerikai elnök döntése, hogy 25%-os ill
Kínai Changan Automobile a tervek szerint idén 10 piacra lép be Európa-szerte helyi elektromos modellekkel – közölte az autógyár. A csoport a németországi Mainzban rendezett rendezvényen mutatta be elektromos SUV Deepal S07-ét, az első euró
Harald Wilhelm a Mercedes-Benz pénzügyi igazgatója az autógyártó múlt havi éves eredményértekezletén elmondta, hogy a tervek szerint a pénzügyi és humánerőforrás-beszerzési területeket kiszervezik. Csökkentik a munkaerő létszámát azáltal, h
A Skoda Auto 2024-ben több mint 925 ezer járművet gyártott világszerte, ami 4,2 százalékos növekedés az előző évhez képest - tájékoztatta a Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria közleményben. A vállalat t
Porsche AG autógyártó a következő négy évben további 1900 állás megszüntetését tervezi az egész vállalaton belül, miután a már megkezdett program elégtelennek bizonyult - nyilatkozta a cég szóvivője a Reutersnek. A német autógyártó cél
Ősszel indul a BMW sorozatgyártása Debrecenben. A teljesen elektromos platformra épülő modellek gyártása nemcsak új munkahelyeket teremt, hanem Debrecent is az európai autóipar kulcsszereplőjévé emeli. Idén ősszel megkezdődik a sorozatgyárt