A Ford bejelentette, hogy a Renault technológiát fogja beállítani, hogy olcsóbb elektromos járműveket gyártson Európában. Ez a lépés a kínai versenytársakkal szembeni védekezés miatt fontos a Fordnak, mivel a globális elektromos járműpiac g
Komoly probléma merült fel a német autóeladásoknál, miután kiderült, hogy az elektromos autók regisztrációja nem valósak. Ez a gyakorlat nemcsak a piaci kereslet torzulását okozza, hanem hosszú távon befolyásolja az elektromos járművek mara
A Toyota idén is toronymagasan vezeti a magyar újautó-piacot. Október végéig közel 14 ezer autót adtak el, év végére pedig elérhetik az eladások a 17 ezret is. A márka piaci részesedése stabilan tizenegy százalék felett áll, miközben a haza
Komoly versenyhelyzetet teremt a BYD jövő januártól. A kínai autógyártó hivatalosan is megerősítette, hogy Szegeden készül majd az új Atto 2 modell, elektromos és konnektoros hibrid hajtással. A 2026-ban induló gyártás nemcsak a magyar autó
A villanyautósoknak egyre kedvezőbb lehetőségük töltésre az országban. Az elektromos töltőállomások száma tavaly 27 százalékkal nőtt, és 2024 végén már 3 191 töltő és 6 161 csatlakozó áll rendelkezésre. Az AC és a gyors DC pontok bővítéséve
Tűzveszélyt okozó hiba miatt több mint 19 ezer Nissan Leafet hív vissza a gyártó. Az elektromos autók akkumulátorai gyorstöltés közben túlmelegedhetnek, ami akár tüzet is okozhat. A probléma a 2020 és 2022 között gyártott modelleket érinti,
Tovább nő a kínai autópiac lendülete. Szeptemberben több mint 3,2 millió új jármű talált gazdára, közel felük már elektromos vagy hibrid modell volt. Az eladások éves szinten közel 15 százalékkal emelkedtek, miközben az alternatív hajtású j
A Volkswagen csoport tovább erősödött a globális autópiacon. Kínában visszaesett az értékesítés, Európában és Amerikában látványosan nőtt az elektromos modellek iránti kereslet. Az e-autók aránya is nőtt. Minden tizedik kiszállított jármű e
A Mercedes-Benz harmadik negyedéves eladásai 12 százalékkal estek vissza, mivel a kínai piac gyengélkedése és az amerikai vámok jelentős csapást mértek a német luxusautó-gyártóra. A vállalat szerint a legnagyobb visszaesést a két kulcspiac
A BMW és a MINI minden eddiginél sikeresebb évet zár Magyarországon. 2025 első kilenc hónapjában több mint 26 százalékkal nőttek az eladások, miközben az elektromos modellek iránti kereslet látványosan megugrott. A BMW ezzel a hazai villany
A kormány 40 milliárd forintra emeli a vállalati elektromos autó-támogatási keretet. Egy járműre akár 4 millió forint is igényelhető, a pályázatokat decemberig várják. [caption id="attachment_604910" align="aligncenter" width="1024"] Az ele
Új korszak kezdődik az autóvásárlásban. Már online is rendelhetünk Kínából elektromos autót. A China EV Marketplace mindent elintéz, a vámot, a papírmunkát és az engedélyeztetést is, így a kocsi akár házhoz szállítással, azonnal forgalomkép
Magyarország zöld flottája újabb mérföldkőhöz ért. Már több mint 80 ezer tisztán elektromos személyautó közlekedik az utakon, a növekedés pedig idén sorra döntögeti a rekordokat. [caption id="attachment_718425" align="aligncenter" width="10
Akár 800 kilométeres hatótávolság, villámgyors 400 kW-os töltés és futurisztikus dizájn. A BMW Neue Klasse iX3 megérkezett, hogy új mércét állítson az elektromos SUV-ok piacán. A Tesla Model Y közvetlen riválisaként érkező jármű a német pré
Lassuló növekedés, elmaradó lakossági kereslet, de lendületben maradó márkák. A magyarországi elektromos autópiac idén már nem bővül olyan ütemben, mint tavaly. A KIA ugyanakkor ambiciózus terveket fogalmazott meg. Akár 950 villanyautót is
Lassul a Porsche és világszinten visszaestek az eladások. A német luxusautó-gyártó globális eladásai csökkentek az év első felében, miközben Kína, amely eddig kulcspiacnak számított látványosan visszaesett. Az elektromos modellek iránti ker
Miközben az autóiparban egyre erőteljesebb a zöld átállás, a tehergépjárművek forgalomba helyezése még mindig döntően dízelalapú Európában. Az ACEA szerint komoly szankciókra számíthatnak a gyártók, ha nem gyorsul fel az elektromos és hibri
Az AutoWallis Csoport újabb jelentős lépést tett az elektromos autópiacon. Megállapodott a kínai NIO márkával az exkluzív importőri jogokról Magyarországon és négy további országban. A NIO egyedi akkucserélő technológiájával és erős nemzetk
Új kínai elektromosautó-márka érkezik a magyar utakra: az AutoWallis és portugál partnere kizárólagos forgalmazási jogot szerzett a gyorsan növekvő XPENG-re. A forgalmazás 2025 őszén indulhat, a cél Magyarország, Szlovénia és Horvátország m
Új korszak kezdődhet Budapest számára. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a kínai BYD európai központját és fejlesztési bázisát is a magyar fővárosba hozza. A százmilliárd forintos beruházás kétezer magasan képzett munkahelyet tere
A kínai BYD autógyár rekordprofitot ért el az első negyedévben, ezzel megelőzte a Teslát. Az európai piacon egyre nagyobb fölényre tesz szert az árháború után. Magyarországon is gyárat épít, és világpiaci terjeszkedésre készül. Az elemzők s
Létezik Ferrari motorhang elektromosban is? Októberben kiderül. A Ferrari október 9-én bemutatja történetének első teljesen elektromos sportautóját. A maranellói gyártó ezzel hivatalosan is belép az EV-korszakba, de közben nem engedi el a b
Óriási az érdeklődés a vállalkozások számára elérhető elektromos autós támogatás iránt. A pályázati igények már meghaladták a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeget. Ennek ellenére még érdemes beadni a kérelmeket. Az elutasított igénylé
Rekordszintre emelkedett a tisztán elektromos autók száma Magyarországon. Márciusban közel háromezer új jármű kapott zöld rendszámot. A zöldflotta mérete így meghaladta a 75 ezret. A növekedés több mint tízszeres 2020 elejéhez képest, a bőv