Megfordulhat a trend az albérletpiacon? Az Otthon Start programnak köszönhetően sok fiatal inkább saját lakást vesz, mint bérel. A havi törlesztő már olcsóbb lehet, mint az albérlet, így egyre többen lépnek ki a bérlői körből. Ez pedig viss
Jelentős lendülettel zárta az első félévet a hazai ingatlanpiac. Több mint 63 ezer adásvétel történt, miközben a jelzáloghitel-felvételek értéke is meredeken emelkedik. A keresleti oldal egyre aktívabb, a vevők visszatértek a piacra A növek
Az ingatlanpiacon átalakulóban van a vásárlásoknál megszokott alkudozás. Országszerte csökkent az alku mértéke a használt lakásoknál. Szűkül a vevők mozgástere a hazai lakáspiacon. A panellakásoknál és téglalakásoknál is jóval kisebb alkura
Érd, Szeged és Győr vezetik a vidéki új lakáspiaci rangsort. Az új építésű lakások árai negyedévente 2,5, éves szinten több mint 10 százalékkal emelkedtek, miközben Debrecen visszacsúszott a negyedik helyre.A négyzetméterárak már meghaladtá
A Corvin negyed körüli régióban a belvárosi lakáspiac új beruházásával értékelődik fel a környék. A Cordia legújabb projektjében irodaházból, átalakítással épül 250 új lakás a Corvin Sétány mellett. Az árak pedig már most 1,9 millió forint
Tovább élénkül a hazai lakáspiac, 2025-ben akár 155 ezer adásvétel is megvalósulhat, amit az erősödő gazdaság, csökkenő hitelkamatok és új támogatások hajtanak. A kedvező folyamatokat a befektetői pénzek megjelenése is támogatja. [caption i
A lakáspiac továbbra is erős. A budapesti ingatlanárak látszólag megtorpantak és az 1,3 milliós átlagárakon mennek a használt lakások, míg az új építésűek alsó határa 1,6 millió forintnál tart. Vidéken is emelkedtek az árak, bár kisebb mért
Látványosan megélénkült a budapesti lakáspiac, a kereslet és az árak emelkedése újabb költözési hullámot indított el. Több mint 86 ezren váltottak otthont, főként Budapest határain kívülre, miközben a belső kerületek is jelentős mozgást mut
A Duna House elemzése szerint új lendületet vett a befektetési célú lakásvásárlás Magyarországon, ám a hozamkalkulációk már közel sem olyan kedvezőek, mint korábban. A bérbeadásból származó jövedelmeket jelentősen visszavetheti az állampapí
Az amerikai új lakások eladása áprilisban meghaladta a várakozásokat.Több mint tíz százalékos havi növekedést regisztráltak. Bár az árak enyhén csökkentek, a kereslet továbbra is élénk, miközben a túlkínálat jelei mutatkoznak. Meglepetés az
Átrendeződött a budapesti ingatlanpiac. Budán már az eladások 41 százaléka 1,6 millió feletti négyzetméteráron zajlik, Pesten is nő a drága lakások aránya. A prémiumkategória előretörése tartós szerkezeti változást jelezhet. Budapesten már
Felpörgött a kereslet, csúcsra jár a lakáshitelezés, miközben az új lakások építése stagnál. Ez rajzolódik ki a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös tavaszi lakáspiaci jelentéséből. Vajon merre tart a lakáspiac? 2025 első negyedévében országosan 15,
Budapesten átlépte az 1,4 millió forintot is az eladott lakások négyzetméterára, miközben országosan visszaesett az adásvételek száma áprilisban. A lakáspiac kereslete a jó állapotú és felújítandó ingatlanok iránt élénk maradt, a fővárosban
Továbbra is nagy a kereslet a lakáspiacon a panelek iránt. Az egymillió körüli négyzetméter ár sem risztja vissza a vevőket és fele annyi idő alatt kelnek el a lakások, mint tavaly ilyenkor. Budapesti panellakás értékesítési ideje átlagosan
2025 első negyedévében erőteljesen nőtt a lakásépítési kedv Magyarországon, különösen a fővárosi társasházi és lakóparki fejlesztések terén. Bár az átadott lakások száma enyhén csökkent, az új építési engedélyek száma 25 százalékkal emelked
A kínai BYD autógyár érkezésének híre beindította a szegedi ingatlanpiacot. Tavaly 33 százalékkal nőtt az adásvételek száma, a négyzetméterárak pedig 660 ezer forint fölé ugrottak. A Duna House szerint az új beruházások és a befektetők foko
Március 17-én indul a Lakhatási Tőkeprogram, amely akár ezer milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a lakásépítéseknél. A cél, hogy évente legalább huszonötezer új lakás épüljön. Az állami támogatás ingatlanalapokon keresztül érkezi
Egyre több fiatal lép az ingatlanpiacra. Januárban, Budapesten a vevők egynegyede első lakásra szerződött. Vidéken ez az arány 28 százalék. A Duna House adatai szerint a kedvező támogatások és a javuló kamatkörnyezet is hozzájárult a trend
Januárban öt százalékkal csökkentek az új lakások árai Kínában. A visszaesés már 19 hónapja tart. A kormány beavatkozásai ellenére a kereslet továbbra is gyenge, a piaci stabilizáció elhúzódhat. Kínában januárban éves összevetésben megtorpa
Az alacsonyabb kamatok, az otthonteremtési támogatások és a befektetési kedv erősödése miatt élénkülő kereslet várható a lakáspiacon. A kínálat azonban nem tud lépést tartani, így akár 14-17 százalékos áremelkedés is bekövetkezhet 2025-ben.
Növekvő kereslet és csökkenő kínálat jellemzi a lakáspiacot 2024 elején. Kevesebb eladó lakás, egyre több vevő – Mi vár a lakáspiacra? A lakáspiacon 8 százalékkal nőtt a kereslet idén januárban az egy évvel korábbihoz képest, miközben az or
Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten pedig még jelentősebb, 11,8 százalékos áremelkedés volt tapasztalható. Az eladó lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,16 millió forintot. A lakáspiaci élénkülés mögött
Erős kezdés a lakáspiacon: növekvő érdeklődés az eladó ingatlanok iránt Az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés jelentős növekedést mutatott 2024 végén és 2025 elején: december 27. és január 5. között éves összevetésben 8 százalékkal, a k